12345
meghivo
Éjszakai átszálló - Csakoda

Ebben az esztendőben egy olyan csoport részvételére épül a fesztivál, amely – hasonlóan az ÉÁ-üzemigazgatósághoz – maga is missziót folytat: a Csakoda hazánk kisebb településein bukkan fel időről időre, tagjai kerékpárral és/vagy vonattal járják az országot, a hátukon szállítva alkotásaikat, csak hogy a kortárs művészettel azokat is megismertessék, akik attól az érkezésükig szinte teljesen el voltak zárva. Az őket jellemző elszánt tenniakarás és kreativitás azonban nem csak a falvak, községek művelődési házaiban lehet hatékony, hanem egy nagyvárosban is.

A fesztivál idei programkínálata a szabadidő témája köré szerveződik. A számos aspektusból megközelíthető, és minden egyes embert érintő szabadidő fogalomköre kiváló kiindulópontként szolgál egy olyan rendezvény számára, amely a kortárs kultúra célközönségét, hatását nem szűk körben képzeli el – és a kultúrát sem redukálja a művészetekre, hanem szerves részének tekinti úgy a testmozgást, mint például a gasztronómiát.

A szabadidő társadalomtudományos magyarázatai szerint a fogalom ellentmondást rejt magában, mivel a meghatározása mindig csupán a munka viszonylatában történhet. Eme ellentmondás kulturális megközelítése éppen ezért vet fel izgalmas kérdéseket, hiszen e klasszikus felosztásban a művészet és a testmozgás elsősorban a szabadidővel függ össze – vagy mint a fogyasztás egyik lehetséges tárgya (például sport- és művészeti események látogatása), vagy mint a kikapcsolódás, rekreáció tevékenységeinek egy meghatározott formája (például hobbiművészet, tömegsport).

Az idei Éjszakai átszálló célkitűzése, hogy együttgondolkodásra invitálja a közönségét egy problematikus és nagyonis életközeli fogalommal kapcsolatban. A látogatók szabadidejüket a fesztiválon tölthetik el, ahol több pozíciót képviselő alkotók szabadidő-értelmezései nyithatnak számukra újfajta távlatokat az időtöltés különböző formái felé.

menetlevél

Aki átszállna - Csakide
Utazás az Éjszakai átszállóra vonattal és busszal, valamint szálláslehetőségek Dunaújvárosban. »»»

büntetőcédula

Nyárvégi Éjszakai átszálló
Ha szerény anyagi keretek között is, de augusztus 26-án délután mégis elindul az idei Éjszakai átszálló összművészeti fesztivál első szerelvénye. »»»
főoldal
menetrend
utastájékoztatás
visszapillantó
megszűnt járatok
átszálló-tudomány
üzemigazgatóság
információ
blogspot
facebook
youtube
éá-szótár
kereső

Médiadíj