Az idén a már megszokott Éjszakai átszálló
kiállítás-sorozatot Averziós terápia címen rendezik meg a Kortárs
Művészeti Intézetben Dunaújvárosban, a kurátor Fehérvári Tamás. (A
rendezvényhez készült videomegtekinthető a honlapjukon, a két
főszereplő, Olga és Igor arcmása ékesíti e cikket is.)
Az
averziós terápia a klinikai pszichológia egy, többnyire a
szenvedélybetegségek kezelésére használt módszere. A terápia célja,
hogy a páciensben egy túl vonzó ingerrel szemben szorongásos reakciót
váltson ki. Így a klasszikus kondicionáláson alapuló kezelésekkel
ellentétes módszerről beszélhetünk, hiszen utóbbiak lényege, hogy a
diszfunkcionális reakciókat megváltoztassák (ilyen pl. a szisztematikus
deszenzitizáció, melynek segítségével a fóbiás beteg egy olyan tárgyat
– mondjuk egy közlekedési eszközt –, amely rettegést vált ki belőle,
megtanul félelem nélkül használni).
A
2008-as Éjszakai átszálló egy olyan szenvedélybetegség kezelésére
vállalkozik, amely elől – talán egy-két szerencsést leszámítva – emberi
mivolta miatt senki sem menekülhet: ez nem más, mint a vágy a
párkapcsolatok kialakítására. Az ötnapos rendezvény során egy 5
lépésből álló, a képzőművészet sajátos eszközeit alkalmazó terápia
segít e vágy leküzdésében, racionalizálásában:
1.: A probléma beismerése (augusztus 27. szerda)
2.: Az ellenkező nem demisztifikációja (augusztus 28. csütörtök)
3.: Nemi identitásunk újrafelfedezése (augusztus 29. péntek)
4.: Szexuális életstílus-szimuláció (augusztus 30. szombat)
5.: Kiépítkezés (augusztus 31. vasárnap)
Az
első négy foglalkozást művészpárok (házastárs, élettárs, egyéb) vezetik
le – egy alkalommal harmadik személy bevonásával –, segítve a módszer,
illetve a módszer alkalmazásának elsajátítását, míg az utolsó, a
gyógyult állapotban rejlő lehetőségek felmutatását célzó stáció inkább
csoportterápia jellegű. Az egyes lépések megtételében, valamint az
egymást követők összehangolásában egy állandó gondozó, Baróthy Anna
lesz a program lebonyolítóinak és résztvevőinek segítségére.
A PROGRAM:
1. lépés: a probléma beismerése
2008. augusztus 27. (szerda)
12:00 | Művészetterápia 1. - Terapeuta: Kaszás Gábor. Páciens: Pinke Csaba. Vagyfordítva.
20:00 | Páhi-Fekete Noémi és Páhi Péter kiállítása
Páhi
Péter az Éjszakai átszállók állandó idegenvezetője. Kiállítóművészként
csak egyszer, 2006-ban nem kapott meghívást – ekkor viszont Szirtes
János kérte fel, hogy kuktaként segítsen a dj-vj-főző mandalában.
Felesége átszáll(ít)ó tevékenysége sem előzmények nélküli – bár a neve
most szerepel először a meghívón. Páhi Péter és Perness Norbert a
2004-es Alku nincs című projektjük alkalmával kompromisszumot kötött,
és hoztak még magukkal egy-egy embert. Így került a performerek közé
Samu Bence valamint (az akkor még a lánynevén alkotó) Fekete Noémi.
Páhi-Fekete
Noémi olykor kicsit a neobarokk, máskor pedig a(z öt-hat éve újra
felfedezett) szürrealizmus stílusjegyeit mutató képeivel párhuzamba
állítható munkákat a hazai fotóművészetben leginkább csak az
alkalmazott műfajok között találunk: néhány divatfotós szemléletmódja
rokonítható velük. A lehetséges sűrítési pontokra koncentráló, azokat
felismerni és megragadni képes gondolkodás a narratív fotográfiák
készítésének sarokköve – és ez az, amiben Fekete Noémi fiatal kora
ellenére máris nagyfokú érettséget mutat. Művein az értő szem számára
észrevehető, hogy az általa használt apparátus korlátozza
elképzeléseinek tökéletes megvalósításában, ám a szituációteremtés
ötletessége, a kompozíciók átgondoltsága ellensúlyozni képesek a
megfelelő technikai eszközök (például a professzionális világítás)
hiányát.
21:00 | Joe
Talán még szűkebb hazájában, Dunaújvárosban
sem túl ismert, ám kvalitásáról sokat elárul az a tény, hogy az
Éjszakai átszálló nyitónapjára kapott meghívást. Jut eszünkbe: van egy
lemezkéje!
22:00 | Jahrocky vs. Sabazz
Csákvári Csaba, azaz
Sabazz neve mindenki számára ismerős lehet, hiszen az elmúlt években
breakbeat bulik szervezőjeként és DJ-ként is sokszor lehetett vele
találkozni Dunaújvárosban és azon kívül is.
2. lépés: Az ellenkező nem demisztifikációja
2008. augusztus 28. (csütörtök)
12:00 | Művészetterápia 2. - Terapeuta: Pinke Csaba. Páciens: Kaszás Gábor. Vagyfordítva.
20:00 | Fischer Judit és Mécs Miklós kiállítása
„Hosszan
tűnődtem azon, hogy a napi témák közül melyik
kidolgozására-bemutatására kérjelek fel Benneteket, és arra jutottam,
hogy ’Az ellenkező nem demisztifikációja’ az, amit Rátok bíznék.
Veszélyes problémakör, nehéz úgy feldolgozni, hogy politikailag
korrektek maradjunk – éppen ezért vagytok Ti az ideális páros.
Kedvesség és humor” – írta idén június 18-án az átszálló kurátora
Fischer Juditnak és Mécs Miklósnak. Mécs az Éjszakai átszálló
közönségének sem ismeretlen, hiszen – többedmagával – gasztronómiai
bemutatót tartott tavaly szeptemberben. A 2008-as átszálló szervezője
egy évvel korábban, a budapesti Körút Fesztiválon dolgozott együtt a
fiatal művésszel és kedvesével.
21:00 | Buttercup
Stoner elemeket
tartalmazó rockos, dallamos metált játszó banda, amely egy virág nevét
viseli, nem véletlenül: a zenekar csupa lánytagból áll.
22:00 | Esclin Syndo
A
2003-ban, Pécsett alakult zenekar az első olyan magyar csapat, akik az
ABC tehetségkutatón a nemzetközi dobogóra jutottak. A Berger
Dalma–Sándor Dániel szerzőpáros 2006-ban alakította újjá az Esclin
Syndót – Ratkóczi Huba gitáros, Kolozsi Péter basszer és Somló Dániel
dobos társaságában.
23:30 | Ken: Barbie Set
Ő ugyan nem Bak Zsuzsa Trelleborgija,
de mégis egy igazi Ken, s biztosan sokszor összetörték. A népszerű
lemezlovas a Műcsarnokból egy éjszakára visszatér! Ken - akkor még
Petrányi Zsolt néven - az első, 2003-as Éjszakai átszállón már
kanyarított egy görbe estét. Rajongói most újra találkozhatnak vele.
3. lépés: Nemi identitásunk újrafelfedezése
2008. augusztus 29. (péntek)
12:00 | Művészetterápia 3. - Terapeuta: Kaszás Csaba Páciens: Pinke Gábor... De itt valami zavar támadt... sőt.
20:00 |
Góg Emese, Molnár Tünde, Lovas Dávid és Perness Norbert egyéjszakás kalandja
Vagy két kalandja egy éjszaka alatt.
Vagy két csalódás egyetlen éjszaka alatt. Vagy-vagy.
21:00 | Realistic Crew
A Glastonbury és a Sziget Fesztivál után Dunaújvárosban is átszáll a Realistic Crew.
22:30 | Solarcube
Az
öttagú csapat lassanként szokott össze, s vált baráti társasággá Tomi
aka DrummerBoy első dallamdúdolásától a közös zenélésig és koncertekig
nem is volt hosszú az út. Az eredmény meghallgatható.
4. lépés: Szexuális életstílus-szimuláció
2008. augusztus 30. (szombat)
12:00 | Művészetterápia 4. - Terapeuta: Kaszás Pinke. Páciens: Gábor Csaba. Így sem jó?
20:00 | Guth Tímea és Reiner Gyula kiállítása
Guth
Tímea és Reiner Gyula terápiás módszerének fontos eleme a megfelelő
táplálkozás, így amikor a követendő szexuális életstílusokat
felmutatják, az ehhez leginkább illő étrenddel is megismertetik az
átszálló pácienseket. Tehát evés-ivás és szexuális
életstílus-szimuláció várható az utolsó előtti napon. Valamint egy
vendégművész.
21:00 | Kanada Káosz
Kanada Káosz az egyik
legeredetibb lemezlovas a széles underground-földön, szégyentelen
diszkót, lüktető funkot éppúgy kever, mint szélsebes szvingeket vagy a
hetvenes évek nagyjait. A lényeg: tánc legyen és mulatság. Az A38-on és
a Tilosban is hallható DJ Dunaújvárosban.
23:00 | The Qualitons
A
Jesus Christ Superstar feldolgozásukra némelyek jobban ropták, mint a
Bethlen téri samesz...” Írja PB a vanidőnk blogon. Racionálisabban: A
hatvanas és hetvenes évek funk-, soul- és beatzenéjének, illetve a
magyar lemezkiadás elfeledett darabjainak állít emléket instrumentális
klubzenéjével a nemrégiben alakult Qualitons tánczenekar. A tagsága
alapján retromán-szupergruppként is aposztrofálható csapat külön
hangsúlyt fektet a hazai tánczene méltatlanul elfelejtett korszakának
felidézésére: hangzásukra legalább akkora hatással voltak Zalatnay
Sarolta, a Hungária, az Atlantisz, a Skorpió és a Bergendy mint akár
Quincy Jones vagy Herbie Hancock. A zenekar tagjai: Szőke Barna /
gitár, Hock Ernő / basszusgitár, Benkő Dávid / billentyűsök, G. Szabó
Hunor / dob
5. lépés: Kiépítkezés
Időpont: 2008. augusztus 31. (vasárnap)
12:00 | Művészetterápia 5.
No,
meg is van! A végén azért minden mindenkinek ki fog tisztulni. Az
averziós kezelésen belüli művészettárpiának két főszereplője, Kaszás
Gábor és Pinke Csaba festékszórókkal, ecsetekkel, stencilekkel a
kezükben az Éjszakai átszálló mind az 5 napján kivonulnak a Kortárs
Művészeti Intézet előtti füves területre - egy-egy félnapos művészeti
kezelésre (bár azt talán maguk sem tudják, hogy kezelőorvosként vagy
páciensként). A napi tematikának megfelelő anyag-adagok aztán
összeadódnak, így alkalmassá válnak arra, hogy (ha nem is Feszty-, de
fesztiválkörképként) megoszthassák az averziós terápia tapasztalatait
mindenkivel.
20:00 | Assziszten Szisszen (Baróthy Anna, Füredi Tamás, Horváth Tibor)
A stáb bemutatja a kiépítkezés minden lehetséges (vagy legalábbis a stáb szerint lehetséges) módozatát.
18:00 | Dr. Dzseki és Mr. Háj Show
Aki
ismeri a minden hájjal megkent Dr. Dzsekit, alighanem állandó társáról
is tudja, ki ő. A dunaújvárosi köz- és showélet jeles szereplői az
averziós terápia utolsó fázisában talán nem csak a vendégek és a
közönség kiépítkezését, hanem a sajátjukat is sikerre viszik.
21:00 | Mantravels
Az
Éjszakai átszállók utolsó napján az utazóközönség már mindig roppant
fáradt - nem beszélve azokról a helyhezkötöttekről, akik az állomás
felett vagy környékén élnek. Ebben az évben épp ezért - a terápiás
kezelés jegyében - a záró program a Mantravels kellemesen
bágyasztó-regeneráló koncertje lesz.
ICA - Irodalmi centrifuga


















