2008. augusztus 22.
Averziós terápia - Ötnapos rendezvénysorozat Dunaújvárosban
Az idén a többéves múltra visszatekintő Éjszakai átszálló programsorozatot Averziós terápia címen rendezik meg a Kortárs Művészeti Intézetben Dunaújvárosban augusztus 27-től 31-ig. A rendezvény kurátora Fehérvári Tamás.
A kiállításról így ír a
kurátor: Az averziós terápia a klinikai pszichológia egy, többnyire a
szenvedélybetegségek kezelésére használt módszere. A terápia célja,
hogy a páciensben egy túl vonzó ingerrel szemben szorongásos reakciót
váltson ki. A klasszikus kondicionáláson alapuló kezelésekkel
ellentétes módszerről van tehát szó.
A 2008-as
Éjszakai átszálló egy olyan szenvedélybetegség kezelésére vállalkozik,
amely elől – talán egy-két szerencsést leszámítva – emberi mivolta
miatt senki sem menekülhet: ez nem más, mint a vágy a párkapcsolatok
kialakítására. Az ötnapos rendezvény során egy 5 lépésből álló, a
képzőművészet sajátos eszközeit alkalmazó terápia segít e vágy
leküzdésében, racionalizálásában:
1.: A probléma beismerése (augusztus 27. szerda)
2.: Az ellenkező nem demisztifikációja (augusztus 28. csütörtök)
3.: Nemi identitásunk újrafelfedezése (augusztus 29. péntek)
4.: Szexuális életstílus-szimuláció (augusztus 30. szombat)
5.: Kiépítkezés (augusztus 31. vasárnap)
Az
első négy foglalkozást művészpárok (házastárs, élettárs, egyéb) vezetik
le – egy alkalommal harmadik személy bevonásával –, segítve a módszer,
illetve a módszer alkalmazásának elsajátítását, míg az utolsó, a
gyógyult állapotban rejlő lehetőségek felmutatását célzó stáció inkább
csoportterápia jellegű. Az egyes lépések megtételében, valamint az
egymást követők összehangolásában egy állandó gondozó, Baróthy Anna
lesz a program lebonyolítóinak és résztvevőinek segítségére.
Öt
napon át minden délben az averziós kezelésen belüli művészettárpiának
két főszereplője, Kaszás Gábor és Pinke Csaba festékszórókkal,
ecsetekkel, stencilekkel a kezükben kivonulnak a Kortárs Művészeti
Intézet előtti füves területre - egy-egy félnapos művészeti kezelésre
(bár azt talán maguk sem tudják, hogy kezelőorvosként vagy
páciensként). A napi tematikának megfelelő anyag-adagok aztán
összeadódnak, így alkalmassá válnak arra, hogy (ha nem is Feszty-, de
fesztiválkörképként) megoszthassák az averziós terápia tapasztalatait
mindenkivel. Az ismétlődések sora ezzel véget is ért, mert a programok
között este nyolctól kiállításmegnyitó, később két zenei program
szerepel, de minden nap mások szórakoztatják a dunaújvárosi közönséget.
2008. augusztus 27- én szerdán nyolctól
Páhi-Fekete Noémi és Páhi Péter kiállítása nyílik, kilenctől egy hazai
pályán mozgó rapper, Joe játszik, tíztől pedig Jahrocky vs. Sabazz
lépnek fel.
Az ellenkező nem demisztifikációja
címet nyert 2. napon este nyolctól Fischer Judit és Mécs Miklós
kiállítása nyílik, kilenctől a Buttercup nevű női metálcsapat játszik,
tíztől a pécsi Esclin Syndo. Fél tizenkettőtől meglepetés: Ken Barbie
Setje pörög. A népszerű lemezlovas a Műcsarnokból egy éjszakára
visszatér! Ken - akkor még Petrányi Zsolt néven - az első, 2003-as
Éjszakai átszállón már kanyarított egy görbe estét. Rajongói most újra
találkozhatnak vele.
3. lépés: Nemi identitásunk újrafelfedezése – erre kerül sor 29-én pénteken. Nyolctól
Góg
Emese, Molnár Tünde, Lovas Dávid és Perness Norbert egyéjszakás
kalandkiállítása látható, kilenckor a Realistic Crew lép fel, 22:30-tól
a Solarcube játszik.
Szombaton, 30-án a 4. lépés,
a Szexuális életstílus-szimuláció következik, ebben Guth Tímea és
Reiner Gyula kiállítása segít majd. Kilenctől Kanada Káosz zenél,
tizenegytől a The Qualitons.
Az 5. lépés, a
kiépítkezés nyugodtabban zajlik majd: 31-én vasárnap a stáb (Baróthy
Anna, Füredi Tamás, Horváth Tibor) mutatja be a kiépítkezés minden
lehetséges (vagy legalábbis a stáb szerint lehetséges) módozatát, majd
hattól a Dr. Dzseki és Mr. Háj Showra kerül sor, hogy kilenctől a
Mantravels koncertjével érjen véget az idei éjszakai átszállás
Dunaújvárosban.













