Fiatal voltam még: érzékeny mutatóujjamat épp a helyszíni történések ütőerén tartottam, így elmondhatom, érezhető volt, hogy a hammerman a zajterhelést kezdetben némi alkohollal próbálta balanszolni, aztán jött a népszava. Aztán pedig mi, többen is: különféle dolgozatok során ítéltük el a cselekményt, szóltunk a városi létforma sajátosságairól, érveltünk az Átszálló mellett. Ma sem tennék máshogy.

Jött viszont az idei Átszálló, a környéken lakók szerencsésebb része kivándorolt Dél-Amerikába, a többiek fülükbe forró ólmot öntettek, mondván, az csak egyszer fáj. A rendezők pedig ezúttal is odafigyeltek: a megfelelő hatósági engedélyek teljes körű beszerzésével párhuzamosan jó előre, levélben kértek elnézést mindenkitől az esetleges kellemetlenségekért.
Nem ok nélkül: csütörtökön fél tízkor bekezdett az Esclin Syndo, egy tényleg kiváló zenekar - amikor kívülről ellenőriztem az Uitz Termet, láttam, hogy a portálüvegek öt centis kilengésekkel próbálják korrigálni a hangnyomást: zárt térre nekem kicsit tényleg soknak tűnt az a pár ezer minősített watt, ami döngicsélt. Rekord dőlt meg, az biztos: és ez szerintem leginkább is azért rossz, mert a szervező fél elszántságának rosszízű, szükségtelen üzenetét lüktet(het)te a szenvedő lakók felé.

Lehet persze, csak én öregedtem meg: az ügy mindenesetre csütörtökön éjjel fordulóponthoz érkezett. Más megoldás nem maradt, valakinek mennie kellett - az Átszálló önként moccant: jövőre új helyszínen, senkit nem zavarva dübörög. Minden rendbe jöhet, a kalapácsok rozsdásodnak, aki aludni akar, aludni fog - én meg jövőre is az Átszállóra megyek.