Éjszakai átszálló
tm012345top2
right1
2008. szeptember 3.
Van gyógymód a párkapcsolatokra - Ötnapos terápia a KMI-ben
A Kortárs Művészeti Intézet állomásfőnöksége a 6. össznépi terápiára invitálta az érdeklődőket. Az Éjszakai átszálló menetrendjében ezúttal a párkapcsolat realizálásának eszközei voltak feltüntetve, a kezelésre jelentkezők pedig tömött sorokban várták a peronra begördülő szerelvényeket.

 
Az ötnapos kortárs művészeti fesztivál augusztus 27-én kezdődött, és 31-én vontatták a vasparipákat a kocsiszínbe, hogy a következő alkalommal ismét megörvendeztessék a gyógyulni vágyókat. A rendezvénynek már komoly hagyománya van városunkban, és egyedülálló az országban. A szervezők nem kisebb feladatot vállaltak magukra, mint hogy egy olyan szenvedélybetegséget próbálnak kikúrálni, amely elől szinte senki sem menekülhet: ez pedig nem más, mint a vágy a párkapcsolatok kialakítására. Öt lépésben térképezték fel a problémát, és a kortárs képzőművészet eszközeivel hívták életre a végleges megoldást kínáló lehetőségeket.

Mindennap déltől a KMI előtti területen kezdődött a kezeléssorozat, a festékszóróikat és ecseteiket virtuóz módon használó Kaszás–Pinke páros hatalmas falfelületet vett birtokba, közben egy kihelyezett DJ-pulton lemezlovasok pörgették a jobbnál jobb nótákat.

Estére a nagyérdemű átvonulhatott a belső peronra, az intézetbe, ahol az utolsó nap kivételével minden alkalommal meghívott terapeuták gyógymódjait írták fel vényre. Ők olyan művészpárosok voltak, akik útmutatást adtak a napi módszer feldolgozásában. Nem múlhatott el egyetlen nap sem zenei élmény nélkül, itt járt például Joe, a rapper, aki a hazai csapatot erősítette, vagy a Glastonbury és a Sziget Fesztivált is megjárt Realistic Crew együttes. A gyógymódok sikeressége egyéni befogadásfüggő, de az biztos, hogy a kockázatok és mellékhatások érdekében mindenki keresse fel orvosát vagy gyógyszerészét… 
 


menetrendblog
utastájékoztatás
visszapillantó
megszűnt járatok
átszálló-tudomány
üzemigazgatóság
panasziroda
információ
kereső
trafipax
Médiadíj
főtámogatóink
Dunaújváros Megyei Jogú Város ÖnkormányzatNemzeti Kultúrális Alap
támogatók
DunaNet Design StudioDunaújváros Online
EL-DO RádióDunaújvárosi Hírlap
Tilos RádióVarázskép