Kiállítások sokasága, kezdve az olyan kicsi, elsősorban az experimentális projekteket támogató helyszínektől, mint amilyen a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület galériája, egészen a nyugati trendet figyelő és követő nagy intézményekig, mint például a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet... A műfajt felkaroló tárlatok a művekre és művészekre főként kereskedelmi aspektusból kíváncsi kArton Galéria és Múzeumban éppúgy, mint a kortárs képzőművészet magyarországi fellegvárában, a szinte kizárólag szakmai szempontokat érvényesítő, non-profit Műcsarnokban… Cikkek, kritikák, recenziók, riportok sora nem csak a szaksajtóban (Balkon, Műértő, Új Művészet), hanem a napilapokban, többek között a Népszabadságban vagy a Magyar Hírlapban... Folyóiratok (Enigma, YF) tanulmányokat, kutatások eredményeit közlő tematikus számai... Mindezek ismeretében kijelenthető, hogy a Street Art hazai kanonizációja nem csak megkezdődött, nem csupán folyamatban van, hanem tulajdonképpen sikeresen be is fejeződött. Amennyiben ezt az állítást elfogadjuk (és ellenérvek hiányában nem tehetünk mást), akkor az sem tagadható, hogy amikor az 1000% csoport 1999-ben kiragasztotta az első matricáit Budapest közterein, akkor nem csupán a műfaj magyarországi alapjait tette le, de az ezredforduló művészettörténet-írásában is új fejezetet nyitott.
CUT16, el hombre araña, F39, PLAV, torz-merev, valamint a hozzájuk alkalomszerűen csatlakozó alkotótársak mind az utcai művészet új képviselőit, mind a művészeti szcéna szereplőit, és nem utolsósorban az egyes kerületekben, azok utcáiban élő-járkáló kis-, és a kiállításokat látogató vagy a médiát figyelő nagyközönséget is megismertették azzal az eszközkészlettel és misszióval, amit a Street Art használ és felvállal. Plakátjaik, stenciljeik kvalitását részben az garantálja, hogy – hasonlóan a műfaj külhoni vezéregyéniségeinek többségéhez – mindannyian hivatalos művészeti képzésben részesültek, részben pedig az az esztétikai és morális tudatosság és következetesség, amely nem pusztán a művek vizuális ismérve, de az elhelyezésükben, installálásukban is komoly szerepet játszik. Az önfeledt ragasztgatás, festegetés nem jellemezte soha az 1000%-ot – a kritikai hozzáállás, a kommunikáció kezdeményezésére tett szüntelen kísérlet annál inkább. Köztéri munkáik – legyenek azok egyszerű öntapadós nyomatok, vagy éppen a Public-, illetve az Appropriation Art határain mozgó akciók és objektek – soha nem torzítják el az utcaképet. Viszont mindig felhívják a figyelmet annak torzulásaira, csúfságára, hiányosságaira. A csoport – a maga sajátos eszközeivel – az elmúlt esztendőkben éppúgy szót emelt a főváros belső kerületeinek bizonyos anomáliái miatt (toilette-festmények és szeméttároló-„átalakítások” a VI. kerületben), mint az értelmetlen, a Street Art és a graffiti-művészet leple alatt elkövetett vandalizmus ellen (Clear Art-projekt Buda több kerületében). Az összképet tekintve roppant egyedi, a közös, ám a jellegzetes stílusjegyek alapján mégis művészenként lebontható és interpretálható alkotások mellett ez a nagyfokú (környezet)tudatosság az, amely az 1000%-ot mind a mai napig jellemzi. Élhetőbbé kívánják tenni a várost, ahol ők maguk is élnek, és – nevezhetjük ezt egyfajta civil kurázsinak – ennek hangot (pontosabban: ehhez képet) is adnak. És amennyiben az üzeneteik meghallgatásra találnak, nem riadnak meg attól, hogy valóban otthonosabbá, kellemesebbé tegyék a környezetüket – bizonyítják ezt azok a „romkocsmák”, különböző intézmények, melynek vendégei, látogatói az általuk tervezett és kivitelezett díszletek között játszhatják el a maguknak kívánt, vagy talán csak a nekik szánt szerepeket nap mint nap.
Noha az 1000% csoport tagjai Magyarország különböző városaiból származnak, tevékenységük jórészt a fővárosban összpontosul: utcai munkáik túlnyomórészt a VI. VII. és VIII. kerületekben találhatók, és kiállításaikat – melyeket részben 1000%-osan, részben pedig 1000 mínusz 1-2%-osan jegyeznek – is többnyire Budapesten rendezték. Ugyanakkor ez nem szabott gátat annak, hogy országos, sőt nemzetközi ismertségre, sőt elismertségre tegyenek szert: a nyomtatott és elektronikus sajtó beszámolói mellett az 1000% nevével fémjelzett Popshit Color Catalog Spécial című, országosan terjesztett fanzine – mely ezidáig öt kiadást élt meg –, valamint a torz-merev által szerkesztett honlap biztosítja azt a széleskörű nyilvánosságot, amely a csoport művészeti aktivitásának jelentőségéhez méltó.
Fehérvári Tamás
2008. január
