Miközben Horváth Tiborral lézerkard-bajvívtam az UV-fénnyel átitatott sötétségben, váratlanul rámtámadt egy régi emlék. Mi volt a közös a két időpillanatban? Elég rosszul láttam mindkét alkalommal...

– Vedd már le! Olyan hülye vagy, komolyan..
– Nem. Látszik.
– Egy fenét látszik. Csak bemeséled magadnak.
– Látszik. Nem csinálok hülyét magamból.
– Most nézel ki hülyén. Vedd le! Senki nem fogja észrevenni. Ááááááron! Gyere! Látsz valami különöset?!
– Ja. Bandzsít. Minden szemüveges bandzsít.

Nem hiszem, hogy adott körülmények között bármi jelentése lett volna ennek a dialógusnak. Viszont annál inkább volt a párharc végkimenetelére gyakorolt hatása, ugyanis minden magabiztosságom odaveszett a sorok között.
És hogy Horváth projektje szempontjából miért fontos mindez? Nos, ezt még magam sem tudom. Ha sikerül újra erőt gyűjtenem, majd végiggondolom.