12345

A Kortárs Művészeti Intézet, mint kulturális intézmény szerepe a dunaújvárosi idegenforgalomban

Készítette: Farkas Flóra Csilla
Konzulens: Vargáné Ambrus Edit

Idegenforgalmi szakmenedzser szak
Magyar Üzletemberképző, Kaposvár

2009


I. fejezet
Bevezetés

Mint azt tudjuk, 2009 a Kulturális Turizmus éve, amelynek szlogenje: „Itthon láss csodát!” Vannak olyan városok, amelyek megérdemlik a figyelmet, azonban nem szerepelnek az országos program részeként. Ezek közül Dunaújvárosra szeretném felhívni a figyelmet.

2009. március 13., péntek. Lehetett volna ez egy tragikus hétvége kezdete is a kézilabdában. Viszont szerencsére a hírnév megmentette a becsületet: „Visszatértek a régi nagyok. A Dunaújvárosi Sportcsarnok közönsége ismét tapsolhatott a régi kedvenceknek, Kocsis Erzsébetnek, Gáspár Gabriellának, Oblisz Anitának, és Irina Sirinának. Ráadásul tétmérkőzésen. Egyrészt szomorú, hogy az éppen tíz éve, 1999-ben Zsiga Gyula edző vezetésével a Bajnokok Ligája-győzelemig jutó klub az anyagi csőd közelébe jutott, és a szakadék szélén táncolva a túlélésért küzd, másrészt örömteli és megható, hogy a korábbi klasszisok nem hagyták magára szeretett klubjukat, hanem ismét edzésbe álltak, hogy az ifistákkal karöltve a felsőházban tartsák a Dunaferrt.” – írta a Nemzeti Sport online oldalán.
Amennyiben Dunaújvárossal kapcsolatban egyáltalán beszélhetünk turizmusról, az elsősorban a professzionális sporthoz kötődik/kötődött. Az 1990-es évek közepétől a város- és a Dunaferr vezetése a „sportváros” imázzsal próbálta feledtetni a „szocialista város” sztereotípiát, ezért rengeteg pénzt öltek a jégkorongba, röplabdába, labdarúgásba, kézilabdába. (Ez utóbbinak a női szakosztálya volt mind közül a legsikeresebb.) Az országos bajnokságok és a nemzetközi kupák mérkőzései, a nemzetközi felkészülési tornák, edzőtáborok sok olyan látogatót vonzottak a városba, akik egyébként messze elkerülték volna - és akik viszont így a sporton kívüli élettel is megismerkedhettek az itt töltött hosszabb-rövidebb idő alatt.
A teljesen átgondolatlan, irracionális gazdálkodás viszont már oda vezetett, hogy például a nem is oly rég még bajnokságot nyerő (időközben névváltoztatáson is áteső) futballcsapat az év elején végleg megszűnt. Az alig egy évtizede BEK-győztes női kézilabdacsapatban pedig ifisták és negyvenen felüli szenior-játékosok alkotják a keretet – és próbálják kiharcolni az első osztályban maradást, miközben a menedzsment a csődeljárás elkerüléséért küzd.
Ami a nemrég még oly nagy mellveregetéssel, büszkén mutogatott sportvárosból maradt: egy félig kész, üres futball-stadion és néhány középszerű színvonalat (vagy még azt sem) képviselő, a tönk szélére került szakosztály. Mivel nincsenek megfelelő pénzügyi források sem az önkormányzatnál, sem a Vasműnél, hogy túljuttassák ezen a nehéz perióduson a sportot, az következik, hogy erre tovább nem lehet alapozni a város turizmusát. (Megjegyzem: érzékelhetően komoly szándék sincs arra, hogy megmentsék az egyesületeket: a profi futball éppen azért szűnt meg, mert az önkormányzat bérleti díjat akart kérni a pálya használatáért – amit eddig támogatásként nyújtott –, ezt viszont a Dunaújváros FC nem tudta kigazdálkodni.)
A profi sportélet eltűnésével-eltüntetésével párhuzamosan viszont semmilyen mást a középpontba állító idegenforgalmi program nem kerül(t) kidolgozásra. Pedig van alternatíva, amely megfelelő menedzseléssel talán még nagyobb vonzerőt is jelenthet hazai és külföldi látogatók számára – dolgozatomban ezt szeretném bizonyítani.

I.1. Hipotézis

A városban már bő egy évtizede működik egy kulturális intézmény, amely országos és nemzetközi jelentőségű kiállításokat és programokat kínál. Ám mivel igen szűkös a költségvetése, még jelentős projektjeit sem tudja megfelelően reklámozni és társadalmasítani. Sem a pénzügyi, sem a személyi feltételek nem adottak ahhoz, hogy megfelelő PR-tevékenységet folytasson, ennélfogva csak a szűk, a kortárs művészetek iránt fogékony közönség ismeri az ott folyó munkát. Egyetlen olyan rendezvénye van, amely nagyobb tömegeket vonz (az Éjszakai átszálló elnevezésű kiállítás-sorozat) – és népszerűségére jellemző, hogy immár ki is nőtte a Kortárs Művészeti Intézet (röviden KMI vagy ICA-D) kereteit. Ennek a programsorozatnak a megfelelő menedzselése megfelelő alap lehet ahhoz, hogy egy új, immár a művészetekre épülő turisztikai élet vegye kezdetét Dunaújvárosban.
Ehhez persze nemcsak a KMI-n belül szükséges a változtatás, hanem a társintézmények valamint a szállások, szórakozó- és vendéglátóhelyek, illetve a város infrastruktúrájának fejlesztését is megköveteli.


II. fejezet
A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet

II.1. A Kortárs Művészeti Intézet rövid története

A rendszerváltás idején egyre gyakrabban merült fel az a gondolat, hogy Dunaújváros kulturális életének fellendítéséhez, illetve a városról, mint szocialista ipartelepülésről kialakult általános kép megváltoztatásához a képzőművészet is hatékonyan felhasználható. Ez az álláspont mindenképpen alátámasztható volt azzal a ténnyel, hogy Dunaújvárosban és környékén jelentős számban éltek (és élnek mind a mai napig) képzőművészek. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján végül a Svédországban élő, dunaújvárosi születésű műgyűjtő, Takács Lajos, valamint Birkás István festőművész közös kezdeményezése indította el azt a többéves folyamatot, ami az 1990-es évek második felére lehetővé tette a Kortárs Művészeti Intézet megszületését.
Ők ketten 1989-ben a nagy sikerű Dalí-kiállítás [2] után vetették fel a város vezetőinek egy helyi, modern művészeti múzeum létrehozásának az ötletét. Egy évvel később a Városi Tanács létrehozta a Modern Művészetért Alapítványt (1994-től működik közalapítványként), amely már a kezdetektől olyan hosszú távú tervek megvalósítására törekedett, melyek lehetővé teszik a város kulturális életének sokszínűbbé válását. Az eredeti tervek szerint 1993-ra elkészülő kiállító terem csak az első tagja lett volna egy olyan épületegyüttesnek, amely időszaki és állandó kiállítások, szakmai konferenciák és egyéb társművészeti rendezvények befogadására alkalmas. Az átalakítás terveit Juhász Péter építész készítette el. Az eredeti tervek módosításával 1997-re fejeződtek be az építési munkálatok (amit magánszemélyek és üzemek is támogattak nagy összegű adományokkal).
Az átalakított Uitz Terem az új, modern szárnnyal összekapcsolva máig a Kortárs Művészeti Intézetnek ad otthont. Első vezetői Szoboszlai János és Páldi Lívia, két fiatal művészettörténész voltak, akik 1997. január 1-én kapták meg kinevezésüket a Közalapítvány kuratóriumától. A Kortárs Művészeti Intézet tényleges működése 1997. szeptember 12-én, az első kiállítások megnyitásával, illetve az új épületrészek átadásával vette kezdetét.
Páldi Lívia 1999 novemberében (egy hosszabb külföldi ösztöndíj miatt) lemondott a társigazgatói posztról. Ezt követően egészen 2001. június 1-ig Szoboszlai János egyedül vezette az intézményt. Ő ekkor (szintén egy külföldi meghívás miatt) mondott le posztjáról: az Art School of Chicago egyetem kérte fel vendégelőadónak. Szoboszlait Petrányi Zsolt, a Műcsarnok kiállítási osztályának akkori vezetője váltotta az igazgatói poszton. Petrányi 2005 szeptemberéig maradt Dunaújvárosban. Ekkor visszatért a Műcsarnokba, immár mint főigazgató. Négy hónap művészeti vezető nélküli működés után 2006. január 1-től Zólyom Franciska művészettörténész vezeti az Intézetet, aki három pályázó közül nyerte el a Modern Művészetért Közalapítvány kuratóriumának bizalmát.

II.2. A Kortárs Művészeti Intézet elhelyezkedése a város életében

II.2.1. A Kortárs Művészeti Intézet tevékenységi körei

„A KMI a legfiatalabb és a legfiatalosabb intézete a városnak” – mondta Deák Nóra, az intézet egyik munkatársa. A legfiatalabb, mert 1997 őszétől működik ebben az állapotában, és a legfiatalosabb, mert a haladó kulturális igényeket elégíti ki. Ha a többi helyi turisztikai vonzerővel, társintézménnyel hasonlítjuk össze, akkor egyértelműen mondhatjuk, hogy a legsokrétűbb is, hiszen annak ellenére, hogy képző- és iparművészeti alkotások kerülnek bemutatásra elsősorban az Intézetben, vannak koncertek, irodalmi rendezvények és zenei rendezvények is. Mindemellett kiscsoportos foglalkozásoknak is helyet ad az Intézet, mint például a Versbarátok Köre vagy az Újpart Egyesület. Időről-időre gyerek-és ifjúsági foglalkozások folynak, ismeretterjesztő előadásokkal segítik a kortárs művészet befogadását.
Továbbá műgyűjtéssel is foglalkozik az Intézet, és az intézetet működtető közalapítvány tulajdonában van a kilencvenes évek talán legjelentősebb hazai gyűjteménye. Ennek bemutatását vidéken valamint a fővárosban is szervezik (Pécs, Szombathely, Budapest).
Ezen tevékenységek mellett folyóiratok és könyvek kiadásával is foglalkoznak, mint például az ICA naplója [3] (ami havi rendszerességgel kerül kiadásra), illetve a TÉR irodalmi, képzőművészeti folyóirat, ami negyedévente jelenik meg. Utóbbiban a helyi fiatalok is meg tudják mutatni tehetségüket versekkel, novellákkal. Évente több kiadvány kerül kiadására ezeken kívül, amelyek elsősorban valamely kiállítás katalógusa, vagy összefoglaló jellegű kötet, mint például az „Acélecset - Művészet az ország közepén” című könyv.
Fesztiválszerű rendezvényeket is szervez a KMI, korábban az Aritmia Kortárs Művészeti Fesztivált, vagy a Sárkánytalálkozót, és néhány éve az Éjszakai átszálló című rendezvénysorozatot, amit dolgozatomban majd be is szeretnék mutatni.
Az Intézet híven képviseli a helyi képző és iparművészek érdekeit, a munkájukat segítik, pályázatokat írnak ki, ezenkívül segítségnyújtásuk olyan mélységbe is belemegy, mint például az Internet vagy fénymásoló ingyenes használata az irodában. Személyesen is megtapasztaltam ezeket a körülményeket, hiszen dolgoztam/dolgozom a KMI-ben mint teremőr, és az Éjszakai átszálló című kiállítás sorozaton is részt vettem egy év kivételével. Valamint édesanyám is az intézmény dolgozója, így rálátásom van az ott folyó eseményekbe.
Nagyon bensőséges viszony alakult ki az Intézet dolgozói és például a helyi művészek közt, barátságos légkörben, szakmai tanácsokkal is segítik a művészek csoportos kiállításait.

II.2.2. Promóciós, létszámbeli és egyéb problémák a KMI életében

A sok pozitív tulajdonság mellett viszont az intézet látogatottsága nem mindig kielégítő sajnos. Pedig bármelyik korosztály találna kedvére valót ilyen szerteágazó, sokszínű program, tevékenység közt. A helyi közönség felderítése már teljes mértékben megtörtént minden bizonnyal. A közönség érdeklődésének elnyerését egyfajta árukapcsolással igyekszik elérni a vezetés, így az Intézet három különböző termében rendszerint három különböző kiállítás kerül bemutatásra egy időben, melyek közt általában egy helyi jellegű tárlat is van. Így mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt, mindamellett tapasztalható, hogy az Intézet felkarolja és bemutatja a helyi értékeket. Találhatunk még a kiállítottak közt videotechnikát, projektoros műveket, különböző installációkat, de természetesen a klasszikus művészet formáit is tanulmányozhatjuk festmények, szobrok képében.
Nyilvánvalóan a látogatottságot nem a kor határozza meg, hanem a nyitottság és az érdeklődés foka. Valamint nagyon fontos tényező a tájékozottság. Mint az egyik primer kutatásomból is kiderült (kérdőív), más városokban az országon belül nem nagyon tudnak az Intézet programjairól. A Kortárs Művészeti Intézetnek azonban nehéz anyagi körülményekkel kell megküzdenie, így nem tud alkalmazni külön alkalmazottat a PR-tevékenységekre. Sok esetben csak akkor van mód reklámot, promóciós anyagokat készíteni, ha az intézmény kapcsolódik valamilyen országos programhoz (mint például a Kulturális Örökség Napok vagy a Reneszánsz év). Ennek következtében viszont nem mindig az Intézet profiljába illő programhoz kell csatlakozni, és ezért nem mindig az úgymond megfelelő programok valósulnak meg. Mivel ezek a kezdeményezések előre nem tervezhetőek és rendszertelenek, ezért nem kellőképpen átgondolható a projektek kidolgozása.
Az Intézet a Nemzeti Kulturális Alapnál benyújtott pályázat alapján kap valamennyi támogatást, de ez általában a pályázott pénz töredéke szokott lenni. Ezt a hiányt oly módon tudják ellensúlyozni, hogy a „legnélkülözhetőbb” költséget húzzák ki, a propagandát. A legegyszerűbb módon hirdetik programjaikat:
·    postai és e-mailes meghívók által (ez is mindössze 300 címet tartalmaz, amiben benne van a sajtó, a szakma és végül az általános közönség tájékoztatása)
·    szakmai és személyes csatornákon való említés által
·    ingyenes programközléssel a főbb szaklapokban (Új Művészet, Exindex, Balkon, Műértő stb.)
·    telefonos interjúval helyi és országos rádióknak
·    interjúval a helyi és országos televízióban
·    indirekt marketinggel: katalógusszövegek írása és publikációk, amelyek a KMI-ről szólnak (amit már korábban is említettem)
·    szakmai rendezvényeken való részvétellel, ahol bemutatják a KMI munkáját
·    ingyenes kiadványok terjesztésével  (Ide sorolhatjuk például a freecardokat: azokat az ingyenes képeslapokat, amelyek többnyire fiktív termékeket [Ica Tea, Turul Kóla, Sport Cigaretta, Old Hungarian Shoes] reklámozva igyekeztek propagálni az Intézetet és szóra bírni, véleményformálásra bíztatni a kortárs művészettől egyébként gyakran elzárkózó közönséget. Egyszóval felkelteni az érdeklődését, elnyerni a közönség bizalmát és szimpátiáját, és mindezt egyfajta ártalmatlan provokációval.)
Az információk közönséghez való eljuttatásában talán a legkisebb szerepet az elektronikus média kapta és kapja a Kortárs Művészeti Intézet életében. Igaz, az egyes programokról rendszeresen beszámol a Dunaújvárosi Televízió (a kulturális hírműsoraiban, olykor a kiállítás installálásakor vagy a megnyitókon felvett képek bevágásával) és a helyi rádióadók is összefoglalják röviden a kiadott sajtószövegeket. Riportokra, a kiállításokról való televíziós vagy rádiós beszélgetésekre azonban nem kerül olyan gyakorisággal sor, mint ami igazán segíthetné a programok társadalmasítását, megértetését a laikus közönséggel.
Még rosszabb a helyzet az országos tv-csatornákon és rádióállomásokon való megjelenéssel: a Duna Televízió ugyan forgatott 2002 telén egy riportfilmet az Intézetről, a Magyar Televízió pedig bemutatta az ICA-kru egyik fellépését. Azonban egyik felvétel sem „hazai pályán” készült: az előbbit a Műcsarnokban forgatták le az ICA Pesten című prezentáció kapcsán, a másikat pedig egy budapesti fodrászatban, Szabó Eszter Ágnes kiállításának megnyitóján. Ezeket és néhány rövid televíziós megnyilatkozást leszámítva csak egyszer tűnt fel a Kortárs Művészeti Intézet az országos képernyőn: a 2006-os Éjszakai átszállót népszerűsítő rövid animációs film volt látható a Duna TV hétköznap délutánonként sugárzott kulturális műsorában.
Hasonlóan kiszámíthatatlan, hogy az országos rádióállomások mikor készítenek riportot egy-egy kiállítással kapcsolatban. A kereskedelmi rádiócsatornák pedig egyáltalán nem készítenek ilyet.
Ezeken nyilván nem olyan könnyű változtatni. Azonban ha figyelembe vesszük, hogy a Kortárs Művészeti Intézetet mindig fővárosi illetőségű ember igazgatta, talán mégis lehet egy kis hiányérzetünk a megjelenések száma miatt.

Ugyanakkor a kommunikációs folyamat megindítása és fenntartása az Intézet és a közönség között, illetve bármiféle PR-tevékenység folytatása roppant nagy nehézségekkel jár, komoly akadályok leküzdését igényli. Egyrészt a kortárs művészet megfelelő, mindenki számára adott vagy könnyen hozzáférhető támpontok hiányában eleve nehezen társadalmasítható. Hatványozottan igaz ez a Kortárs Művészeti Intézet fő profilját jelentő képzőművészetre, hiszen a közoktatásban e művészeti ágnak nemhogy a kortárs, de még a klasszikus vonulatai is alig-alig kapnak figyelmet. (Még az egyetemi művészettörténész képzés keretében feldolgozott időszak is csak az 1950-es évekig terjed.)
A Kortárs Művészeti Intézet életében jelentkező nehézségek nem csak a hiteles tájékoztatás és a közönség megnyerése közötti szakadékra terjednek ki. Problémákat okoz az Intézet nagysága, a programok mennyisége, a stáb tagjainak száma és az intézmény költségvetése közötti összefüggésrendszer, nevezetesen az, hogy kevés alkalmazott kénytelen megvalósítani igen sok programot igen kevés pénzből.
Mint azt már említettem, a Kortárs Művészeti Intézetnek sok anyagi problémával kell megküzdenie, most a költségvetést szeretném egy kicsit részletesebben bemutatni. Az Intézetet működtető Modern Művészetért Közalapítvány pénzügyi forrásainak megoszlását, a finanszírozók körét az alábbiak jelentik:

1.    Dunaújváros Megyei Jogú Városának Önkormányzata;
2.    céltámogatások (nemzetközi, országos, megyei és városi hatáskörűek);
3.    a személyi jövedelemadóból visszautalt 1 %;
4.    egyéb közhasznú tevékenység bevételei:
        -    kiadványok értékesítése,
        -    adományok,
        -    magánszemélyek támogatása,
        -    vállalkozások támogatása;
5.    egyéb bevételek:
        -    bankkamat,
        -    pénzügyi lebonyolítás bevétele,
        -    közcélú foglalkoztatás bevétele;
6.    vállalkozási bevétel.

Felméréseim alapján egyértelműen kiderül, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatása nélkül nem működhetne a Kortárs Művészeti Intézet, annak ellenére, hogy a pályázati pénzeszközök nagyban hozzájárulnak a színvonalas munka végzéséhez, ám ezek nagyrészt csak a programok finanszírozására használhatók fel, fenntartási költségek fedezésére nem.

II.2.3. Kis létszámú stáb

A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet egy meglehetősen kicsi, 6-8 fős stábbal működő intézmény a kezdetek óta (és ez az alacsony szám már magában foglalja a technikai munkatársakat és a teremőröket is). A jelenlegi stáb a következőképpen tagolódik végzettség, státusz és feladatkörök szerint:

Zólyom Franciska, művészettörténész – igazgató
-     elsősorban szakmai döntéseket hoz, szervezi a kiállításokat és az ezekhez kapcsolódó munka zavartalan lefolyását biztosítja,
-    feladata a társintézményekkel való kapcsolattartás,
-    művészettörténeti kutatások, tanulmányok készítése;

Deák Nóra, népművelő, okleveles könyvvizsgáló – irodavezető
-    szervezi és irányítja a Kortárs Művészeti Intézetet működtető irodai életét, amely magába foglalja a munkaerő hatékony megszervezését, a programok koordinálását,
-     felügyeli a mindenkori költségvetés-tervezet megvalósítását, a jogszabályok betartását,
-    biztosítja az egyes projektekhez kapcsolódó szerződéseket,
-    kapcsolatot tart a kurátorokkal, mindenkori könyvelővel,
-    munkaügyi feladatokat lát el,
-    programokat szervez, felügyel;

Várnai Gyula, képzőművész – gyűjteménykezelő, grafikus
-    feladati közé tartozik a meghívók, plakátok, katalógusok grafikai tervezése, weboldal-szerkesztés,
-     a gyűjteményt kezeli és gondozza, esetleges restaurálásokat végez el,
-    installálások koordinálása, levezetése,
-    programokat szervez,
-    installál, kiállításokat rendez;

Farkas Lászlóné, félállású gazdasági ügyintéző
-    pénztárosi teendők ellátása,
-    utalások indítása, szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartása,
-    egyéb irodai munka végzése: megrendelések, foglalások,
-    kiadványok korrektúrázása;

Sipiczki Janka – félállású sajtóreferens

-    gondozza az Intézet sajtó- és közönséglistáját,
-    kapcsolatot tart a sajtó képviselőivel,
-    sajtóanyagot küld, tárlatvezetést tart, interjúkat ad;  

Kiss Ervin Gábor, festőművész – félállású installátor
-    műtárgyak installálása,
-    tulajdonban lévő műtárgyak gondozása, restaurálása,
-    gondnoki teendők, az épület karbantartásának koordinálása;

Teremőrök-takarítók (2 fő)
-    teremőrzés,
-    installálás segítése,
-    egyéb segédmunka elvégzése,
-     a termek és az intézet külső környezetének takarítása.

A létszám láthatóan minimális az elvégzendő feladatokhoz képest, így a feladatkörök csak részben elhatárolhatók. Sok esetben (főleg az installációs időszakokban) összemosódnak a feladatok. Ilyenkor a munkamegosztásnál egyetlen elv vezérli a teamet: hogy időben elkészüljön az összes munkával.
E stábnak soha nem volt tagja egy főállású PR-szakember, illetve egy olyan személy, akinek a feladatkörei között konkrétan szerepelt volna az intézmény kommunikációjának szervezése. Mivel mind az Intézet fenntartását, mind a kiállítások, programok megrendezését is igen alacsony költségvetésből kell kigazdálkodni, ezért arra sem volt soha lehetőség, hogy az ICA-D egy-egy projektre szerződtessen valakit, aki a közönségkapcsolatokkal foglalkozik. Így az ezzel kapcsolatos teendők a Kortárs Művészeti Intézet mindenkori igazgatójára, illetve az adott kiállítás, konferencia, koncert stb. kurátorára, szervezőjére hárultak.


III. fejezet
Az Éjszakai átszálló

III.1. A dunaújvárosi turisztika lehetőségei

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának anyagi lehetőségei már a világgazdasági válságot megelőző időszakban is évről évre szűkösebbek voltak, ráadásul a következő esztendőtől, 2010-től a korábban felvett banki hitelek törlesztését is meg kell kezdeni, amely tovább szűkíti a költségvetést. Ennek, valamint a tőkeerős helyi, lokálpatrióta vállalkozói réteg hiányának tudható be, hogy a professzionális sportélet, illetve a profi sporthoz kapcsolódó turisztika felélesztésére a közeljövőben nincs semmi esély. Olyan területről beszélünk ugyanis, amely egy akkora városban, mint Dunaújváros, olyan befogadóképességű létesítményekkel, mint amilyenek a dunaújvárosi egyesületek rendelkezésére állnak, soha nem lesz gazdaságosan működtethető: a bevételek messze elmaradnak a fenntartási és üzemeltetési költségektől, legalábbis ha a cél az, hogy a nagy magyarországi és külföldi egyesületekkel lépést tartsunk.
Hogy valamiféle turizmus mégis megvalósuljon, vagyis az ország lakosai és esetleg külföldi vendégek is ellátogassanak Dunaújvárosba, ahhoz egy sokkal költségkímélőbb, a város anyagi lehetőségeihez jobban illeszkedő területet kell kiválasztani és előnyben részesíteni. A megoldást a kultúra, azon belül a non-profit szektor támogatása jelentheti, illetve egy olyan – lehetőség szerint nyári – program megfelelő kidolgozása és működtetése, amely önmagában is képes az embereket a városba csalogatni, de ami köré egyszersmind az egész dunaújvárosi kulturális élet szervezhető lenne.
Hogy ez semmiképpen nem lehet valami „statikus” program, azt az elmúlt évek már bizonyították: a helyi Kistérségi Európai Uniós és Idegenforgalmi Kht. még 2004-ben alakította azt a több mint 30 állomásból álló úgynevezett „Szocreál Tanösvényt”, amely Dunaújváros jelentős építészeti emlékeit járja be (köztük több, ma már műemléknek nyilvánított épületet is bemutatva). A tanösvény szakmai- és sajtómegítélése igen pozitív volt (a Turizmus 2005 kiállításon díjjal is jutalmazták), azonban a várt idegenforgalmi hatás elmaradt: nem érkeztek direkt ezért turistacsoportok, sőt, leginkább csak az Önkormányzat hivatalos és félhivatalos vendégei járták végig a kijelölt útvonalat, évente alig egy-két alkalommal. Mindez persze nem is csoda, hiszen a tanösvény egy-két óra alatt bejárható, ráadásul ahhoz, hogy érthető és élvezhető legyen az útvonal, mindenképpen idegenvezetőre van szükség, amit a Kht. nem tud folyamatosan, a hét bármelyik napján biztosítani.
A szocreál tanösvény tehát része lehet a dunaújvárosi turizmus megújításának, de az alapja semmiképpen: ennek inkább egy pörgősebb, fiatalosabb rendezvény felelne meg, mint például az Éjszakai átszálló.

III.2. Dunaújváros „éjszakai élete” a sportturizmus eltűnése előtt és után

Mint azt a bevezetőben is említettem, Dunaújváros elsősorban sportturizmusáról volt híres. Midőn ez megszűnt, számottevő problémák jelentek meg a város életében.  A vendéglátóhelyeken kevesebb a bevétel, a szállásokon kevesebb a kiadott szobák száma.
Az utóbbi napokban végigjártam a sport-telepek körüli vendéglátó helyiségeket, és arról informálódtam, hogy körülbelül mennyi a bevételkiesésük, mióta hétvégenként nem kerülnek megrendezésre jelentős nemzetközi sportesemények. Átlagosan 42%-os a bevételkiesés, ami igencsak jelentős meglátásom szerint.
Tavalyi nyári gyakorlatom során Kulcson dolgoztam a Marietta Vendégházban – ami ugyan nem városon belül van –, de mivel a város kevés szálláshely-lehetőséggel bír, a turisták gyakran a közeli falvakban találnak nyugodt,  barátságos szállást. A látogatottsági adatok azonban itt is visszaestek az utóbbi pár hónapot illetően, és ez valószínűleg így is marad, ha a város nem teremt sürgősen valami látványosságot, érdekességet a turisták számára.
A dunaújvárosi élményfürdő – Aquantis – megnyitásával remélhetőleg fellendül a gyógyturizmus, hiszen rengeteg szolgáltatással büszkélkedhetnek, mint például a finn- és infraszaunák, a gőz- és aromakabinok, a merülő medence, a jakuzzi vagy a Kneipp taposó. Az eddigi benyomások nagyon pozitívak a fürdőt illetően, így bízhatunk a kezdeményezés sikerében.
Azonban bármilyen pozitívak is a vélemények és a benyomások, nyilvánvaló, hogy Dunaújváros a tradicionális fürdővárosokkal – Hévíz, Harkány, stb. – nem veheti fel a versenyt. A város identitásának meghatározásakor nem példák utánzása kell, hogy legyen a kiindulópont, hanem a példamutatás. Véleményem szerint példamutatás szempontjából a turisztika világát tekintve, éppen az Éjszakai átszálló című programsorozat az, amely hosszú távon lehetőséget biztosít a Kortárs Művészeti Intézetnek arra, hogy a hazai és nemzetközi elismertségét növelje, az Önkormányzatnak pedig arra, hogy profitáljon egy non-profit intézmény támogatásából.

III.3. Az Éjszakai átszállóról általánosan

Az Éjszakai átszálló egy évente megrendezett (először 2003-ban) mini-fesztivál – már ami az utóbbi éveket jelenti. Ez egy olyan ötnapos kiállítás-sorozat melynek keretében minden este egy újabb produkció kerül bemutatásra. Azért oly egyedi ez a kezdeményezés, mert a Múzeumok Éjszakája ekkor még nem volt a palettán.
Ezzel a rendezvénnyel az volt a szervezők célja, hogy egy kicsit felpezsdítse a nyári, unalmas éjszakákat valami szokatlan, figyelemfelkeltő megmozdulással. Ez nem is ártott a város éjszakai életének, hiszen kinek van kedve az augusztusi hőségben egy zárt kiállító teremben eltölteni a délutánját, még ha a kiállított tárgyak jelentős művészeti értékkel is bírnak. Ezért támadt az ötlet, hogy az Éjszakai átszálló programjai kora este kezdődjenek és tartsanak hajnalig – amely felvetés meg is valósult. A megcélzott közönség elsősorban a fiatalabbik korosztály, mert ők talán nagyobb érdeklődést mutatnak a kortárs művészet iránt és a jövőben is hű látogatói maradnak a rendezvénynek. E mellett természetesen az idősebb korosztály is megtalálható a közönség soraiban.
Az első években az volt a benyomás a programról, hogy csupán egy projekt-sorozat, míg a mostani években már fesztivál jelleggel büszkélkedhet az Éjszakai átszálló. Ez a különbség elsősorban a költségvetés növekedésének az oka.
Míg 2003-ban egy teljesen önálló projektként, addig 2004-ben már a Mozaik Összművészeti Fesztivál keretén belül jött létre az Éjszakai átszálló, így önkormányzati támogatása egyik évről a másikra jelentősen megnőtt.
Az ötnapos rendezvényre viszont ugyanolyan könnyű volt elkölteni egymillió forintot, mint az előző évi körülbelüli kétszázezret. A szervezők a jobb anyagi helyzetért cserébe olyan programok megvalósítását is vállalta, amelyek nevezetesen kreatív gyermekfoglalkozások megszervezését és lebonyolítását jelentette. Ezek a programok a koradélutáni időintervallumban kerültek meghirdetésre és ráadásul nem is az Intézet épületében, hanem a Petőfi Ligetben. Ez végső soron a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza hírnevét növelte az emberek tájékozatlanságából fakadóan. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy még a helyi sajtó is a Bartók rendezvényeként jelentette meg ezt az eseményt.   Költségvetési kiesésről ugyan nem beszélhetünk, hiszen a rendelkezésre álló pénzösszeg csupán öt százalékát emésztette fel a foglalkozás, viszont a presztízsveszteségről annál inkább. Ezen program létesítésével láthatjuk, hogy maga a szervezőség is hozzájárult a figyelem megosztásához. [4]
Míg 2003-ban még pályázatot írt ki az Intézet a térségi képzőművészeknek, a következő évek folyamán már meghívásos rendszer alapján kerültek a kiállító művészek közé – az ország és Európa majd minden részéről.
Az első két alkalommal a publikum írásos formában – a flyeren kívül – csak egy rövid szöveget kapott kézhez, amely csupán felvázolta, hogy a látogató milyen eseménybe csöppent. Ennek többféle oka volt: egyrészt a programsorozat a bevezetés, a köztudatba építés periódusában járt, amelyben a hosszú szöveges magyarázkodás csak elijesztette volna a kortárs (képző)művészethez egyébként is némi bizalmatlansággal közelítő embereket. A szervezők és a művészek éppen ezért nagyobb hangsúlyt helyeztek a személyes találkozásokra, a közönséggel való közvetlen kommunikációra, amelynek elsődleges célja a fesztelen hangulat megteremtése volt, az a szándék, hogy a látogató ne nézőként élje át az eseményeket, hanem résztvevőként élje meg azokat.
Ezt szolgálták bizonyos, 2007-ben már nem fellelhető külsőségek, valamint egyes, később hagyománnyá vált kísérőrendezvények. (Elsősorban a BKV-s gyűjtőjegyek mintájára készült flyerekre, „gyűjtőmeghívók”-ra gondolok, amelyek egyfajta exkluzivitás, valamint a jelenlétük indokoltságának és megkérdőjelezhetetlenségének érzetét keltették azokban, akiknek a zsebében lapult, illetve a programsorozatot záró közös vacsorára, amelyen a szervezők, a résztvevő művészek és a közönség akarva-akaratlanul keveredett és beszédbe elegyedett egymással.)
Ahogy azt már említettem a kiállítás-sorozatot évről évre a helyszínen követtem nyomon, (a 2007-es év kivételével) így sem én, sem az egyre inkább állandó vendégnek számító, és ezen állandó vendégek által becsalogatott közönséget nem lephette meg, hogy 2005-ben némileg változott a közönséggel való kapcsolattartás. A személyes kommunikáció ugyan megmaradt, ám ekkor már lehetőség nyílt arra (sőt, a látogatottság növekedése, így a vélemények azonnali, közvetlen kikérdezésének nehézségei miatt tulajdonképpen elengedhetetlenné vált), hogy a látogatókat hosszabb szövegekkel, tulajdonképpen előre megírt és közreadott instrukciókkal lássák el a szervezők: ezek tartalmazták a napi aktuális események leírását, valamint azt, hogy a művészek hol, hogyan, milyen formában kérik a közönség közreműködését. Hogy a művészek és a közönség egymással szembeni elvárásai, kérései egybeestek-e, az természetesen változó volt. Azonban a publikum választási lehetősége mindvégig megmaradt, hogy tevékenyen részt kíván-e venni egy adott projektben (magyarán, hogy az instrukciók beindították-e bennük a kommunikációra való hajlandóságot).
Mivel az ezt követő év programja lényegesen populárisabb volt, mint a megelőző Éjszakai átszállóké, 2006-ban gyakorlatilag eltűntek a szöveges magyarázatok. A közönség felé küldött üzenetek teljesen audiovizuálissá váltak, feladatuk pedig a témakörhöz illő hangulat megteremtése volt.
2007-ben már szükséges volt egy részletes magyarázatot mellékelni a látottakhoz. A közönséggel való közvetlen kapcsolat létrejöhet akkor, ha öt napon keresztül gyakorlatilag napi huszonnégy órában, ugyanabban a térben tartózkodik a kurátor és a látogató. Azonban egy időszaki kiállítás esetében a befogadó és a szakképzett művészeti szakember csak ritkán találkozik össze a galériákban, és még ritkább, hogy beszédbe is elegyednek. E találkozások hiányát, az ebből fakadó problémákat talán nem képes teljes mértékben áthidalni egy, a kiállítást elemző szöveg (bármilyen részletes és bármilyen közönségbarát módon legyen is megfogalmazva), de más lehetősége aligha van a művészeti intézményeknek. Hacsak nincs állandó státuszban egy erre a feladatra szerződtetett tárlatvezető, akkor a közönség a kiállítóhelyeken tett látogatásai alkalmával az intézmény dolgozói közül legtöbbször csak a teremőrrel találkozik.
A tavalyi, 2008-as év kivételével minden évben megrendezésre került divatbemutató, amit öt fiatal tervezőnő kollekciói alkottak. Az utóbbi évben financiális okokból hiányzott a programsorozatból a bemutató, e helyett azonban chilis csokit és grillezett ételeket élvezhetett az „utazóközönség”.

III.3.1. Az Éjszakai átszálló jelene


Az Éjszakai átszálló stábja a 2008-as évben gyakorlatilag mindent kihozott a rendezvényből, amire a program költségvetése és a rendelkezésre álló tárgyi eszközök lehetőséget adtak – sőt, még annál is egy kicsit többet. Néhány évvel ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy napról napra olyan zenekarok lépnek majd fel a rendezvényen, amelyek nagylemezzel rendelkeznek és amiket rendszeresen hívnak meg nyugat-európai zenei fesztiválokra (Realistic Crew, Esclyn Syndo, stb.)
Amikor 2003-ban az első, a dunaújvárosi művészeket foglalkoztató programot megszervezték, akkor még álomnak tűnt, hogy néhány év múlva olyan képzőművészek vesznek részt rajta, akik nem csak a hazai, de a nemzetközi művészeti életnek is aktív résztvevői. Amikor az egészbe belefogtak annak idején, akkor még csak egy-két helyi dj szolgáltatta a zenét a Kortárs Művészeti Intézet profinak jóindulattal sem nevezhető hangosítását használva, legutóbb pedig már egy kifejezetten hangosítással és világítástechnikával foglalkozó cég közreműködésére volt szükség.
Persze ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, inkább a szervezők kapcsolatrendszere szolgáltatta az alapot, nem pedig a rendelkezésükre álló pénzösszeg. A kurátor elmondása szerint a költségvetésükből maximum két napot tudtak volna ilyen színvonalon megrendezni, ha mindenért a piaci árat fizetik ki, ha nincsenek baráti kapcsolatok. Egy országossá növelt rendezvény viszont nem alapulhat szívességeken, ez az út nem járható tovább.
A jelenre vonatkozóan a fentiekkel legalább ugyanolyan fontossággal bír, hogy a lehetőségeikhez képest a szervezők végre valódi PR- és reklámtevékenységet folytattak. Az egyik támogatónak, a Nemzeti Kulturális Alapnak írt, a projekt honlapján és blogján is nyilvánosságra hozott szakmai beszámolójában ezt a következőképpen részletezi az Éjszakai átszálló régi-új kurátora, Fehérvári Tamás: „Az Éjszakai átszálló történetében most először dolgoztunk ki több csatornát is hatékonyan használó reklám- és PR-stratégiát.”:

1. hagyományos formák:

·    a nyomdai kivitelezésű, egyedi formátumú meghívók, amelyek elsősorban a Kortárs Művészeti Intézet levelezési listáján szereplő személyekhez és intézményekhez jutottak el, bár flyerként is felhasználásra kerültek
·    interjúk és sajtóanyagok folyamatos publikálása már bő két hónappal a program megkezdése előtti időponttól
·    Averziós terápia reklámfilm
·    szoros együttműködés több, az Éjszakai átszálló célközönsége által olvasott-hallgatott médiummal (Dunaújvárosi Hírlap, Dunaújváros Online, EL-DO Rádió, TILOS Rádió)

2. alternatív formák:
·    főként a Street Art eszközeinek (matricák, házi készítésű plakátok) tervszerű használata
·    freecard-kampány

3. önálló honlap és blog:
·    egy önálló Éjszakai átszálló-honlap szükségessége már 2006-ban felmerült, ám akkor – anyagi okokból – nem készülhetett el, tavaly viszont – hála a DunaNet Design Studio anyagi és szakmai támogatásának – lehetőség volt rá
·    a honlapot a „hivatalos” információk közzététele és a(z évekre visszamenő) dokumentáció elérhetősége érdekében tartották elengedhetetlenül fontosnak, ugyanakkor lényegesen könnyedebb formában, könnyedebb témáknak is szerettek volna fórumot biztosítani – a munkanaplóként használt blog főként erre a célra szolgált: a szervezés kulisszatitkaitól kedve a stáb tagjainak a bemutatásán keresztül az Éjszakai átszállóhoz hasonló, országos és nemzetközi képzőművészeti események ajánlásáig sok minden helyet kapott rajta
·    A honlapot és a blogot – bízva abban, hogy a következő években is lesz mód megrendezni az Éjszakai átszállót – folyamatosan fenntartják és bővítik a szerkesztők. Az előbbire igyekeznek feltölteni minden elérhető (álló- és mozgó) képi dokumentumot, illetve az átszállóról megjelent publikációkat is.

III.4. A továbblépés lehetőségei és feltételei

III.4.1. Közlekedés és szállás


Részben a programnak, részben pedig ennek a PR- és reklámtevékenységnek tudható be, hogy helyi szinten nincs igazán lehetőség a továbblépésre: az Éjszakai átszálló Dunaújvárosban már mindenkit elért és megszólított azok közül, akik a célközönséghez tartoznak.
Egyszersmind azonban kiderült az is, hogy az országos terjeszkedésre nem csak lehetőség, de igény is lenne: a résztvevő művészek, zenekarok, illetve tőlük független érdeklődők is több alkalommal jelezték 2008 nyarán, hogy szívesen ellátogatnának Dunaújvárosba – ha tudnának.
A legnagyobb problémát a tömegközlekedés okozza. A vasúti közlekedés mint olyan, szinte nem is létezik – legfeljebb a kisebb környékbeli településekre indul vonat, illetve a fővárosba, naponta egy-két alkalommal. A busz közlekedéssel kapcsolatban valamivel jobb a helyzet: óránként indulnak járatok a fővárosba és onnan Dunaújvárosba, de sajnos Újvárosból Budapestre az utolsó járat este fél nyolckor elmegy – így azoknak, akik nem akarnak szállást foglalni, egy-egy átszállós este után egészen hajnali 4-ig, 5-ig várniuk kell a visszaindulásra.
Ám ha valaki úgy dönt, hogy mégis Dunaújvárosban töltené az éjszakát, akkor sincs könnyebb helyzetben. A Klub Hotel, mint egyetlen dunaújvárosi hotel az Éjszakai átszálló célközönsége számára sajnos megfizethetetlen (megközelítőleg 20.000 Ft/fő/éj), az egyetlen helyi panziónak pedig nagyon csekély a befogadóképessége: mindössze 5 szoba, összesen 20 ággyal. Ezeken kívül maximum a Dunaújvárosi Főiskola kollégiumában (kétágyas: 9000Ft.-/éj, egyágyas: 6000Ft.-/éj/fő) lehet megfizethető szálláshoz jutni, bár ez meglehetősen körülményes, ráadásul a szabad férőhelyek is elég kisszámúak – többek között azért, mert az Átszálló szervezői is itt szokták elszállásolni a közreműködőket. (Egy-két évtizeddel korábban talán még a Duna-parti kempinget is számba vehettük volna, ám a területrendezés hosszú évek óta várat magára.)
Ahhoz tehát, hogy az Éjszakai átszálló valóban országos rendezvénnyé nőhesse ki magát, megfelelő számú, megfizethető szálláshelyre lenne szükség, ugyanakkor a tömegközlekedési lehetőségeken is javítani kellene – legalább arra az egy hétre, amíg a programsorozat tart.

III.4.2. Az Éjszakai átszálló helyszínének problémái


A Kortárs Művészeti Intézet Dunaújváros belvárosában, lakóházak alatt található, ami évről évre problémák forrása, mivel az ott lakók nagy többsége nem abba a rétegbe tartozik, akik az Átszálló által kínált programok, rendezvények iránt érdeklődnek. Ahogy egyre több kiállítást, performanszot foglal magában a sorozat, ahogy egyre több (és hangosabb) koncert kerül megrendezésre, úgy nő a lakók elégedetlensége, dühe, és ezzel együtt a rendőrségi feljelentések száma is. Ez utóbbi hivatalosan ugyan nem okoz gondot a szervezőknek, hiszen egyrészt az Önkormányzat támogatja az eseményt, másrészt minden szükséges okmányt – területfoglalási engedélyt, zajszintre vonatkozó engedélyt stb. – beszereznek és betartják a bennük foglaltakat. Ezzel együtt a közhangulatnak nem tesz jót mindez. Ráadásul a Kortárs Művészeti Intézet az év többi napján is működik, így az Átszálló miatt keletkezett ellenérzések az egész éves tevékenységre is rányomják a bélyegüket.
Tulajdonképpen két lehetőség van: az egyik, hogy a programot „leépítik”, vagyis visszatérnek a kezdetekhez. Ez viszont abban az esetben zsákutca, ha az Éjszakai átszállót mint a dunaújvárosi turizmus kiindulópontját szeretnénk számításba venni. A másik, hogy a program elköltözik egy üres, kihasználatlan gyárépületbe. Ez tűnik a járhatóbb útnak, ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy egy ilyen lépés óriási presztízsveszteséggel járna a KMI számára, hiszen a látogatók igazából csak akkor kötik össze az intézményt a programmal, ha az Éjszakai átszálló ténylegesen a Kortárs Művészeti Intézetben kerül megrendezésre, ha a programok, koncertek alatt folyamatos lehetőségük van arra, hogy ismerkedjenek a KMI-vel, annak profiljával.
Ez egy nehezen feloldható probléma, amelyen az Intézet vezetői még dolgoznak. A közönség viszont a költözés mellett tette le a voksát: az Átszálló blogján legalábbis arra szavaztak a legtöbben, hogy maradjon a jelenlegi programstruktúra, de a város lakóival való konfliktusok elkerülésének érdekében költözzön új helyszínre a rendezvény.  

III.4.3. A költségvetési pénzek elosztásának újragondolása


Amint azt korábban már jeleztem, ha országos jelentőségű rendezvénnyé kíván válni az Éjszakai átszálló, akkor a baráti szívességek nem lehetnek a program kialakításának alapjai. Ennek elkerülésére viszont csak egyetlen mód van: a rendezvény költségvetésének jelentős megnövelése. Amennyiben a város vezetése azt tapasztalja, hogy ez jó befektetés, hogy az idelátogató turistáknak köszönhetően nő a dunaújvárosi vendéglátó- és szálláshelyek forgalma, és ezáltal a vállalkozási adókból befolyó pénz az Önkormányzatnál, akkor nyilván hajlanának arra a döntéshozók, hogy megnöveljék az Átszálló támogatását.
A probléma ennél persze összetettebb, hiszen nemcsak az Átszálló és a Kortárs Művészeti Intézet költségvetését kellene növelni, hanem a társintézményekét is. Ennek az az oka, hogy az Átszálló programja a délutáni órákban kezdődik, de elsődlegesen az esti, éjszakai időszakra koncentrálódik. Márpedig a délelőtti-délutáni holtidőre is megfelelő kulturális programokat, kikapcsolódási lehetőségeket kell biztosítani a nem helyi közönség számára.
Hogy a helyzet mennyire rossz, arra csak két példa: a várostörténet bemutatásával foglalkozó Intercisa Múzeum a közeli napokban lesz kénytelen megválni a teremőröktől, mert a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága, mint fenntartó nem fedezi a bérüket, a bevételekből pedig lehetetlen kigazdálkodni. Ez nyilván a nyitvatartási időre is hatással lesz. A másik példa a Dunaferr Art Alapítványé, amely az 1974-től a ’90-es évek közepéig működő Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep és Szimpozion anyagát bemutató Duna-parti Szoborpark fenntartásáért felelős: az Alapítvány költségvetése jelen pillanatban csak arra elegendő, hogy az életveszélyessé vált alkotásokat felújítsák, restaurálják.
Beruházást igényel a szálláshelyek létesítése is, de támogatást igényel a vendéglátó- és szórakozóhelyek alkalmassá tétele a nagyobb közönség befogadására.
Látható tehát, hogy az Éjszakai átszálló tényleg csak alap: noha elképzelésem szerint ez ma Dunaújvárosban az egyetlen olyan rendezvény, amely köré megfelelő stratégiával a turizmus kiépíthető, tulajdonképpen sok területet, intézményt érint a kérdés.


IV. fejezet
Van-e országos igény a kiállításokra, azon belül az Éjszakai átszállóra – közvéleménykutatás

 

Kérdőíves kutatásommal arra a kérdésre kerestem a választ, hogy a mai közönség mennyire tájékozott a KMI-vel kapcsolatban, illetve hogy egyáltalán van-e igény napjainkban a kiállításokra, továbbá hogy amennyiben van rá igény, milyen szokások alakultak ki a kiállításokkal kapcsolatban.

A felmérés nem reprezentatív, tekintve hogy a megkérdezettek száma viszonylag kicsi (bár egy-egy kortárs képzőművészeti tárlat esetében ugyanez a szám kifejezetten jó látogatottságot jelentene), ugyanakkor az interjúalanyok életkorát és lakóhelyét tekintve sem arányos. Ennek ellenére jelzésértékű, sőt iránymutató lehet a megkérdezettek véleménye.

70 érvényes kérdőív eredményéből készítettem el az összegzést.



Mint azt az első diagramon is láthatjuk, a 70 válaszadó közül életkorukat tekintve 4,5% fiatalkorú, 71,2% 19-26 éves, 19,4 % 27-46 éves és mindössze 4,5 %-uk 47 év feletti.
Ebből adódik, hogy a legtöbb válaszadó a húszas éveiben jár.  Amint azt már a korábbi fejezetekben is említettem, az Éjszakai átszálló elsősorban az újra, a szokatlan, rendhagyó gondolkodásmódra fogékony fiatalságot célozza meg, így érthető, hogy ők miért kerültek magasabb számban megkérdezésre.
Ennek alapján a következőkben a 19-26 éves korosztályt szeretném elemezni diagramok segítségével.

 



Mint az a 2. diagramból egyértelműen kiderül, jelentős többségben vannak (82%) azok a fiatalok, akik kedvelik a kiállításokat. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy igény volna a kultúrára, azonban mint azt a következő ábra mutatja (3. diagram), hiába pozitív a hozzáállás a kiállítások megítélésében, nem sűrűn látogatják a kulturális intézményeket. Láthatjuk, hogy egy megkérdezett alany sem keres fel tárlatokat havonta többször.

 


 
Ezeknek a kis látogatottsági adatoknak az okára voltam kíváncsi mikor a következő kérdést tettem fel. (4. diagram) 45% válaszolt úgy, hogy környezetében nincs olyan, ami számára megfelelő lenne. Ezt azt jelenti, hogy nem elég sokszínű a választék a különböző városokban a kiállításokat illetően, illetve, hogy egyáltalán nincs választék. Azonban azt is észrevehetjük, hogy még ha van is megfelelő alternatíva, a belépőjegyek ára és a szabadidő idő hiánya is visszahúzó erő lehetnek.
A belépőjegyek árát illetően a Kortárs Művészeti Intézetet látogatók előnyben vannak, hiszen minden tárlat ingyenesen látogatható, az Éjszakai átszállót is beleértve.

 



Mint ahogy a bevezetőben említettem, 2009. a Kulturális Turizmus éve. Ennek ellenére idén sem változik a marketingre fordítható költségvetés: a Magyar Turizmus Zrt. mintegy 5 milliárd forintot fordíthat a belföldi-külföldi turizmus propagálására. Kovács Miklós szakállamtitkár tájékoztatójában kiemelte, hogy az Önkormányzati Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap közös nagyrendezvény pályázata azonban idén is folytatódik. Ebben az évben 300 millió forintot fordít a tárca turisztikai vonzerővel bíró kulturális nagyrendezvények támogatására.[5]
Ennek alapján az Éjszakai átszálló is pályázik minden évben, de csupán a megpályázott összeg töredéke kerül kiosztásra.

A kiállítások fajtájának kedveltségi szintjét tekintve igen megosztott a vélemény. (5. diagram) Majdnem ugyanolyan arányban kedvelik a különböző kategóriákat a megkérdezettek, azért mégis a kortárs kiállításokat jelölték a legtöbben (26%) kedvencükként. Ez az érték meglepő lehet, - és egy reprezentatív szavazás esetében talán nem is így alakultak volna a százalékok-, hiszen a kortárs művészet sosem a saját korában kapja meg a megfelelő figyelmet. A fiatal korosztályt tekintve azonban pozitív ez a meglátás, hiszen ennek alapján elképzelhető, hogy az Éjszakai átszállóra fogékony a közönség.

 



Azonban, a következő, konkrétabb kérdés (6. diagram) esetében már láthatjuk, hogy csak 16 % állítja, hogy valóban szereti a kortárs művészetet. A 68 % százalékos adatból pedig az derül ki, hogy amennyiben idejük és pénztárcájuk megengedi az érdeklődőknek, fogékonyak a kortárs művészetre.

 



A következő kérdések már konkrétan a Kortárs Művészeti Intézet és az Éjszakai átszálló látogatottságára és megítélésére vonatkoztak.

Elsőként arra voltam kíváncsi, hányan látogatták már a KMI-t, tárlatait. (7. diagram) Ez az eredmény talán szemet szúró lehet számunkra az előző eredményekhez képest, hiszen nem kevesebb, mint 68% válaszolt igenlően erre a kérdésre.
Ennek magyarázata a megkérdezettek csoportjától, és a „nem reprezentativitás” tényéből fakadhat, hiszen az IWIW rendszerén belül csak az ismerőseimhez jutott el a kérdőív, és hiába igen széleskörű ez a csoport, mégis ebben az értelemben nem láthatunk olyan értékes eredményeket, mintha egy teljesen véletlenszerű közönség került volna megkérdezésre.

 



A következő ábrából az is kiderül (8. diagram), hogy akik már megfordultak a Kortárs Művészeti Intézetben, azok nagy többségében pozitív megítéléssel távoztak. Csupán 9 %-nak voltak rossz benyomásai a kiállításokról. Ebből az eredményből azt is láthatjuk, hogy aki látogatja az Intézetet, az rendszeres, visszatérő vendég.

 



A 9. diagramon azonban láthatjuk, hogy az Éjszakai átszállót csupán 18 % látogatta, és ha az összesített eredményt nézzük – tehát mind a négy korcsoportot tekintve -, a megkérdezett 70 emberből mindössze kilencen jártak az Éjszakai átszállón, ami igen elkeserítő. Bár megfelelő PR-tevékenység hiányában ez alighanem törvényszerű is.  

 



Felmérésemből az is egyértelműen kiderül, hogy a tájékoztatás nem kielégítő – ami nyilvánvalóan a PR-tevékenység hiányából fakad –, hiszen 69% nem is tud az Éjszakai átszálló programjairól, noha érdekelné őket. (csupán 12% válaszolta azt, hogy nem tud róla, de nem is érdekli).

 




V. fejezet
Összegzés


Dunaújváros vezetői az 1990-es évek közepétől a „szocialista város” jelzőt igyekeztek a „sportváros” meghatározással feledtetni a köztudatban. Tulajdonképpen ez időlegesen sikerült is, ám az ezredforduló után években (köszönhetően elsősorban a sportegyesületekben megfigyelhető irracionális gazdálkodásnak) egyre gyorsabb ütemben épült le és szűnt meg a professzionális sport. Ennek turisztikai következményei is vannak, hiszen a városba látogató magyar és külföldi vendégek elsősorban a jelentősebb sportesemények miatt utaztak ide.
Dolgozatomban arra kerestem a választ, hogy a professzionális sporthoz kötődő, megszűnőben lévő turizmusnak lehet-e alternatívája Dunaújvárosban. Meglátásom szerint egyetlen olyan intézmény, ezen belül pedig egy olyan rendezvény van, amely alkalmas arra, hogy köré szervezzék az újvárosi idegenforgalmat: nevezetesen a Kortárs Művészeti Intézet Éjszakai átszálló című programja. Az országos és nemzetközi hírnévvel büszkélkedő KMI ezen projektje már 8 éve fut: az elsőt még 2003-ban szervezték meg. Azóta a program költségvetése és látogatottsága is a sokszorosára nőtt, olyannyira, hogy ki is nőtte a Kortárs Művészeti Intézet által biztosítani tudott hely kereteit. Az Átszállót jelenleg elsősorban a dunaújvárosi közönség látogatja, de ennek nem az az oka, hogy nincs rá érdeklődés az ország többi részéről, sokkal inkább az, hogy dunaújváros infrastrukturálisan nincs felkészülve a nagyobb számú látogatók fogadására, 5 napos elszállásolására, különböző kikapcsolódási formák biztosítására.
Az Éjszakai átszálló alapnak tökéletesnek tűnik, ugyanakkor beruházásokat, fejlesztéseket igényel a hozzá kapcsolódó turizmus beindítása: szálláshelyek létesítését, a társintézmények (pénzügyi) lehetőségeinek növelését, kulturált szórakozóhelyek és vendéglátóipari egységek kialakítását. Sajnos pontos számadatok nem állnak a rendelkezésemre azzal kapcsolatban, hogy mindez mekkora összeggel terhelné meg Dunaújváros Önkormányzatának költségvetését (hiszen nem került még sor egy átfogó turisztikai koncepció kidolgozására), ugyanakkor az biztosra vehető, hogy a non-profit kulturális élet támogatása, illetve az erre alapuló idegenforgalom megalapozása a profi sport támogatásának töredékéből megvalósítható, miközben a bevételek nem maradnának el ugyanolyan mértékben.
A kultúra, ezen belül pedig a képzőművészet választása egyébként is kézenfekvő lenne: a Kortárs Művészeti Intézet mellett ugyancsak nemzetközi hírű az Acélszobrász Alkotótelep és Szimpozion, amely sajnos már nem működik, de a fennállásának negyedszázada során készült művek mind a mai napig megtekinthetők a Duna-parti Szoborparkban. Az sem elhanyagolható tény, hogy Magyarországon talán Dunaújvárosban a legnagyobb a képző- és iparművészek aránya a város lakosságához képest: közel száz alkotó dolgozik itt, vagy kötődik a városhoz, rendszeresen visszatérve egy-egy kollektív vagy egyéni kiállítás kedvéért.
Nyilván hosszú évek céltudatos munkája kell ahhoz, hogy az Éjszakai átszálló köré épített turizmus valóban elinduljon, ám úgy vélem, jelen pillanatban Dunaújvárosnak ez az egyetlen lehetősége, ha nem akar zárványként létezni Magyarország szívében.


*****


JEGYZETEK


[1] On: http://www.nemzetisport.hu [2009]
[2] Takács Lajos kollekciójából 1989 októberében nyílt Dalí-kiállítás az Uitz Teremben.
[3] A Kortárs Művészeti Intézet angol nevének, az Institute of Contemporary Art – Dunaújvárosnak a rövidítése a hasonló elnevezésű londoni intézmény által használt betűszó után. Noha az Intézet magyar nevének nincs hivatalos rövidítése, a munkatársak, a hivatalos szervek és a közönség gyakran hivatkoznak rá KMI-ként.
[4] 2004-ben egy kényszerűségből a Petőfi Ligetben megrendezett divatbemutató (az Intézetben aznap este már el kellett kezdeni installálni a másnap megnyíló dunaújvárosi kollektív tárlatot) az Éjszakai átszálló költségvetésének 47%-át emésztette fel.  Ezt a programot a sajtó szintén nem a KMI-hez kötötte – ami részben a publicisták tájékozatlanságának, részben a szervezők rossz kommunikációjának tudható be.
[5] On: http://kultura.hu/main.php?folderID=911&ctag=articlelist&iid=1&articleID=278104

 

FELHASZNÁLT IRODALOM

Bora Éva Beatrix [2006]: Rejtőzködő jelen
In: Acélecset, Művészet az ország közepén (Szerk.: Fehérvári Tamás) Dunaújváros MJV Önkormányzata, Dunaújváros. 190-213. o.

Cím nélküli konferencia [2002] (Szerk.: Fehérvári Tamás)
In: Ica naplója. Kortárs Művészeti Folyóirat – Dunaújváros. 4. szám 20. o.

Ébli Gábor [2006]: Ica naplója. A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet első évtizede (1996-2005)
In: Acélecset, Művészet az ország közepén (Szerk.: Fehérvári Tamás) Dunaújváros MJV Önkormányzata, Dunaújváros. 166-189. o.

F. Gy. (Fekete Gyöngyi) [1990]: Helye lesz Dalínak
In: A Hírlap. március 13. 2. o.

Fehérvári Tamás [2002]: „A kortárs művészetet azok hivatottak definiálni, akik felelős beosztásban vannak” Interjú Szoboszlai János művészettörténésszel.  1. rész
In: Dunaújvárosi Hírlap, április 6. 5. o.

Fehérvári Tamás [2002]: „Azt, hogy a polgár mit kezdjen az élménnyel, nem írhatjuk elő” Interjú Szoboszlai János művészettörténésszel.  2. rész
In: Dunaújvárosi Hírlap. április 8. 5. o.

Ivacs Ágnes [1997/7-8-9.]: Meggyőződésünk, hogy a király meztelen: Interjú Páldi Líviával és Szoboszlai Jánossal
In: Balkon, Kortárs Művészeti Folyóirat – Budapest 47- 50. o. 

Kovalovszky Márta [2006]: Metamorfózis
In: Acélecset, Művészet az ország közepén (Szerk.: Fehérvári Tamás) Dunaújváros MJV Önkormányzata, Dunaújváros, 160-165. o.

(n. n) [1991]: Átépítés után, „Megnő” az Uitz
In: A Hírlap, november 5. 5. o.

NY. ZS. (Nyulasi Zsolt) [1996]: „Nyitott kortárs művészeti intézetet szeretnénk”
In: Dunaújvárosi Hírlap, október 17. 5. o.

Sándor Imre [1987]: Marketingkommunikáció
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp.

Szoboszlai János [2006]: Kortársság és korszerűség
In: Acélecset, Művészet az ország közepén (Szerk.: Fehérvári Tamás)
Dunaújváros MJV Önkormányzata, Dunaújváros. 216-227. o.

Vita a kortárs művészet intézményeiről [1998/7-8] (Szerk.: Szoboszlai János)
In: Balkon. Kortárs Művészeti folyóirat – Budapest 45-53. o.

Zólyom Franciska [2007]: Éjszakai átszálló 2007. Sajtószöveg
Kézirat, A Kortárs Művészeti Intézet archívumából

INTERNETES FORRÁSOK


2009’ a Kulturális Turizmus Éve
On: http://www.culturalfoundation.hu/oktatas.html

Fehérvári Tamás: Averziós terápia
On: http://www.atszallo.hu/index.php?p=hir&hid=102

Fehérvári Tamás [2008]: Kis éjszakai történelemóra, 1-6. rész
On: http://atszallo.blogspot.com/search/label/látási%20viszonyok
 
Fehérvári Tamás [2008]: Átszállófenntartó penzum.
On: http://atszallo.blogspot.com/2008/11/tszllfenntart-penzum.html
    
„Itthon láss csodát” [2009]
On: http://kultura.hu/main.php?folderID=911&ctag=articlelist&iid=1&articleID=278104


főoldal
menetrend
utastájékoztatás
visszapillantó
megszűnt járatok
átszálló-tudomány
üzemigazgatóság
információ
blogspot
facebook
youtube
éá-szótár
kereső

Médiadíj