Éjszakai átszálló
tm012345top2
right1
meghivo
Éjszakai átszálló 10 / Illúziók

Kedves Átszállósok, Tisztelt Látogatók!

Ahogy 2003 óta minden évben, úgy 2010-ben is megrendezésre kerül az Éjszakai átszálló – természetesen a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben, és ugyanilyen természetes, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának nagylelkű támogatásával.

A programsorozat továbbra is megőrzi az összművészeti minifesztivál-jellegét, ugyanakkor az eddig tapasztaltakhoz képest több változás várható a programstruktúrában, az átszállás mikéntjében – nehogy végleg a megszokások rabjai maradjunk. Mindezekről bővebben a szokott napi csatornákon (Átszálló blog, Facebook) augusztusban, szeptemberben és októberben.
Nem tévedés: még októberben is, ugyanis a 2010-es Éjszakai átszállóra október 28 és 31 között kerül sor. Az Illúziók munkacímű projekt kurátori tevékenységében Szoboszlai János, az ica-d művészeti vezetője mellett a Kortárs Művészeti Intézet teljes stábja részt vesz. Munkájukat Fehérvári Tamás, az Átszálló korábbi szervezője konzulensként segíti.

 

Éjszakai átszálló 10 / Illúziók

Helyszín: Kortárs Művészeti Intézet, valamint Mozi Presszó - Dunaújváros
Időpont: 2010. október 28-31.

 

menetrendblog
utastájékoztatás
visszapillantó
megszűnt járatok
átszálló-tudomány
üzemigazgatóság
panasziroda
információ
kereső
trafipax
Médiadíj
főtámogatóink
Dunaújváros Megyei Jogú Város ÖnkormányzatNemzeti Kultúrális Alap
támogatók
DunaNet Design StudioDunaújváros Online
EL-DO RádióDunaújvárosi Hírlap
Tilos RádióVarázskép